Az esőkészítő 1.rész

Kedves Olvasó!

Vallomással tartozom neked. A történet eredeti változata egy másik szereplőpárossal íródott, ám sajnos teljesen elakadtam azzal a verzióval. Így, hogy ne kelljen végleg törölnöm ezt a történetet, új, hozzám közelebb álló párossal dolgoztam át a sztorit. Ez az első rész legnagyobb részében megegyezik az eredeti történettel, csak egy-két olyan jelenetet vágtam ki, melyek az új változatban fölöslegessé váltak, vagy módosítva szerepelnek majd. Remélem, ha eddig szívesen olvastad, továbbra is kedvedet leled majd a történetben!

Ölel,

Xiumaru^^

Cím: Az esőkészítő

Szereplők: Hyungwon, Minhyuk

Érintett banda: Monsta x

Műfaj: fantasy, minifiction

Korhatár: 12
Megjegyzés: Bár a szereplők változtak, az ihletet adó képet megőriztem az eredeti párosról.
Javította: Ézemi

1.      rész
A vihar

A fiú szemének dohánybarna íriszét fehérlő ködfátyol takarta el, miközben meredten az égbolton alacsonyan gomolygó, füstszínű fellegek felé tekintett. Testtartása olyan volt, akárha megfeszítették volna: végtagjai merevvé váltak, mint kinek alakja márványból formálódott. Néhány méterrel a föld fölött lebegett, s karcsú sziluettjét most aranyló csóva vonta isteni fénybe. Lassanként emelkedett egyre magasabbra...

- Minhyuk! – rázta meg a kavargó némaságot Hyungwon búgó baritonja, melynek mélységeihez éles zöngéket csöpögtetett a féltés. Az ifjú ében tincsei izzadságtól fénylőn tapadtak arcára, amely most telve volt vérrel, mi pirospozsgássá varázsolta bőrének fakó viasz árnyalatát. Vastag, kicserepesedett ajkairól lassan gördült le, s néma bukfencet vetve halt el társa immáron hangtalanul ismételgetett neve.

Hyungwon tudta, hogy hibát követett el, mikor családjának hátat fordított, de szíve mást súgott neki. Nem volt választása, hisz' mióta a falu vezetői megtudták Minhyuk titkát, jövője megpecsételődött.

**

Hyungwon egy hónappal ezelőtt még átlagosan tengette egyhangúsággal fűszerezett napjait. Pirkadat előtt ébredt minden reggel a szomszéd gazda kakasának kukorékolására, majd a napfelkeltében már apja nyáját őrizve gyönyörködhetett a rét végeláthatatlan, lágyan ringó fűszálai között heverészve. A tavaszi színekben pironkodó virágok félősen bújtak meg a zöld tengerben, akár megannyi elsüllyedt ékkő. A mező fölött felbukkanó napkorong lassan emelkedett mind magasabbra, s áhítatos fénybe vonta az addig rideg szürkével koptatott tájat.

A virágok fejüket az éltető sugarak felé fordítva kezdtek fürdőzni a simogató fényben. A hajnali harmat, ami még apró szabályos gömbök formájában ült meg a fűszálak végein s a növények selyemszirmain, lassan kezdett felszáradni.

A fiú kedvenc elfoglaltságai közé tartozott, hogy a természetet figyelte, hisz’ annak alakulása volt az egyetlen változatosság az életében. Szerette a felhőtlen heteket, mikor a nap sugarai perzselőn csókolták gyapjúfehér bőrét, de a kellemes szellőt hozó reggelekben is ugyanúgy kedvét lelte, mikor az ég alja rózsás árnyalatba hajlott. Imádta a fűben heverészve figyelni a mező fölött átúszó pufók bárányfelhőket és a szitáló esőben mosolygó szivárványt. Élvezte a csendet s az egyedüllétet. Ám a komor, borús napokat nem kedvelte, melyek esővel áztatták a falvat övező, unott tájat. Ilyenkor akaratlanul is rossz hangulat ült vállaira, mert ezeken a napokon nem maradhatott hosszan távol a szülői háztól.

Ám amennyire nem szívelte a lassú esőzést hozó időt, éppen annyira szerelmese volt a vad szélben táncoló zivataroknak. Ilyenkor mindig kiült a dombtetőre, s bőrig ázva figyelte az égen cikázó fények játékát, melyek különböző irányokból ragyogták be a horizont végtelenét. Élesen hasították ketté a vihar előtti vastag csendet, s villanásukat követve hangos dörgés rázta meg a környéket, erőszakosan furakodva be a falu jelenébe.

Azon a napon is egy villanással kezdődött minden...

Hyungwon unottan heverészett a fűben, kócos fekete hajszálai vállára hullottak, enyhén fűfoltos vászoninge meggyűrődve pihent lapos hasán. Mindig is elég vékony alkata volt, de az utóbbi időben sokat nőtt, így alakja még karcsúbbnak tűnt, pedig azzal igazán senki nem vádolhatta meg, hogy akár egy falatot is elmulasztott volna édesanyja főztjéből. Napközben pedig a mezőt övező gyümölcsfák terméseit dézsmálta sorra.

A fiú ijedten ült fel, mikor az égen keresztülfutott egy kósza villám, melyet azonnal hangos dörgés követett. Megfigyelte már, hogy minél messzebb jár a vihar, annál távolabbi a villám, s így később hallja a vele kézen fogva járó dördülést is. Ebből pedig egyértelműen következett, hogy az iménti villám igen közeli lehetett, mivel hangja is azonnal erősen, áthatóan járta be a mező madárdaltól fuldokló csendjét.

Hyungwon értetlenül pillantott körbe, hisz’ az égen még mindig a korábban szemmel tartott bárányfelhők nyája vonult keresztül; s látszólag semmi jele nem volt a készülő viharnak. Ám mire ezt végig tudta gondolni, a fellegek között újabb villám cikázott keresztül, s rögtön utána megdörrent az égbolt. A korábbi barátságos, hófehér felhőfoszlányok kezdtek átalakulni, egyre nőttek, s színük is változni, sötétedni kezdett. Az eső hirtelen szakadt le a legelő fölött, de a falu határánál tovább nem terjedt.

Hyungwon teljes döbbenetben figyelte az eseményeket, hiszen sosem látott még korábban ilyesmit, sőt igazából még hasonlót sem. A nyájat gyorsan kiterelte a zivatarból, át apja birtokára, majd visszaszaladt a mezőre, s felmászva kedvenc dombjára figyelte a kibontakozó vihart.

A villámok egyre gyorsabb egymásutánban tűntek fel az égen, s az eső is úgy kezdett el szakadni, mintha dézsából öntötték volna, nagy cseppekkel nedvesítve át a fiú lazán szőtt, nyári ruházatát. Ám ekkor hirtelen felpattant ültéből, ugyanis valami olyasmit pillantott meg az egyik gomolygó, fekete felleg közepén, amit nem hitt el a szemének.

Az a valami kezdett veszíteni a magasságából; lassan ereszkedett a föld felé… Hyungwon ebben a percben elfuthatott volna, de nem így tett. Az ereszkedő dologhoz sietett, s amint közelebb ért hozzá, már azt is meglátta, hogy akármilyen hihetetlen is, de egy korban hozzá hasonló fiú lebegett a talajtól néhány méternyire.

A bátor fiatal egészen közel lépett a lebegő idegenhez, kinek övénél rövidebb, barnába vegyülő vöröses hajszálai szerteszálltak, mintha nem is a levegőben, hanem a víz alatt lenne.

- Hé! Hé, te csinálod ezt? - kiáltott fel az álmélkodó fiú. Válasz nem érkezett kérdésére, de a másik tovább ereszkedett, egész a földig. Hyungwon félve érintette meg a jövevény karját, kinek textiljei úgy megszívták magukat, hogy egy óriási szivacshoz volt hasonlatos.

Ruhái nem vászonból készültek, mint az ő holmijai, hanem valami különleges, fényes szövetből, melynek nyakán arany hímzés futott körbe. Hyungwon még sosem látott hasonlóan míves kelmét korábban, amely még tapintásra sem hasonlított a durva lenvászonhoz, puha volt és bársonyos, mint az újszülött kiscicák szőre.

A jövevény megrezzent az idegen közeledésétől, felé fordította szép ívű arcát, s ráemelte ködfátyol mögé rejtezett tekintetét.

- Szia... - próbált kapcsolatot létesíteni a falusi ifjú a különös, tündöklő ismeretlennel. Sokáig nem érkezett válasz, az eső pedig kérlelhetetlenül szakadt tovább, sőt az ég is egyre nagyobbakat dörrent közelükben. Végül a fiú vízcseppektől csillámló, remegő ajkai szóra nyíltak.

- Fázom… - suttogta alig hallhatóan, majd ájultan adta át magát a szemeire telepedő sötétségnek.

    Xiumaru

(Budapest, 2017.)

Illusztráció:

Hyungwon

Minhyuk