Cím:
Különleges születésnap
Szereplők:
Junmyeon, Jongdae
Érintett
banda: Exo
Korhatár:
12
Műfaj:
fantasy, fluff, mese
A tenger halk moraja minden perccel hangosabbá változott,
ahogy Junmyeon közeledett a vízhez. Léptei mély nyomot hagytak a laza talajban,
élesen kirajzolva talpának formáját; mezítelen lábfejét simogatóan vette körül
a napközben fakó aranyporrá száradt, langyos homok, melynek szemcséi hívatlanul
férkőztek csiklandós lábujjai közé.
Ez a hely távol esett a turisták által gyakran látogatott,
kiépített strandoktól s a kirándulók kedvenc sziklás partjaitól is. Ez, amolyan
jellegtelen szakasza volt a tengernek, ahol a puha homok még fellelhető volt,
ám a tájat már az algákkal borított sziklák képe uralta, melyek egyre
sokasodtak a víz közelében.
Senki nem járt erre még napközben sem, így most a homok
egyenletességét egyedül Junmyeon csinos lábnyomai törték meg, melyek egyenesen
egy csapott oldalú, méretes grafittömbnek tetsző sziklához vezettek. Az
alacsony fiú annak tövében ült le a földre, s lehunyt szemmel élvezte a nappali
meleget még hátán hordozó esti szellő simogatását.
Junmyeon mindig is szerette a tenger illatát, melynek
jellegzetesen sós aromájához erőteljes algaszag keveredett. Sosem tudta, miért
kedveli ennyire, de egészen kisgyermekkorától erősen vonzódott ehhez a
melankolikus kombinációhoz.
A víztől átnedvesedett homokból kicsiny dombot halmozott,
melyet óvatosan lelapogatott, majd a tetejére két gyertyát szúrt, melyeket
nehézkesen bár, de sikerült meggyújtania. Az aprócska lángok játékosan
táncoltak a végtelen sötétségben, meg-meghajolva a szél akaratának.
- És most kívánj valamit… - suttogta magának, miközben
mélybarna hajtincseit megborzolta egy könnyed fuvallat.
A fiú néhány pillanatig csukott szemmel adta át magát vágyai
megfogalmazásának, kávészínű szempillái könnyed ívben simultak arcához, majd
hirtelen felpattantak, s Junmyeon ébenfekete szemeiben újra megjelentek a
kicsiny lángok tükörképei. Nagy levegőt vett, aztán elfújta őket, s abban a
pillanatban egy mély hang törte meg a tenger uralta némaságot.
- Mit csinálsz te itt? – állt meg mellette egy szikrázó szemű
ifjú, kinek kacérívű ajkai a rögtönzött homoktortát látva mosolyra hajlottak. –
Csak nem szülinapod van? Ugye nem zavar…? – csatlakozott az ünneplőhöz annak
válaszát meg sem várva. – Amúgy Jongdae vagyok! – nyújtott kezet a meglepődött
fiúnak, miközben helyet foglalt mellette.
- Szia. Én Junmyeon… - viszonozta a kézfogást. Jongdae kezei
meglepően puhák voltak s kissé hűvösek, mintha nemrég lépett volna ki a tenger
habjai közül.
- Tényleg születésnapod van? – fogta meg a kettest és hármast
formázó gyertyákat, hogy közelebbről is szemügyre vegye őket. Junmyeon csak
némán bólintott, s mivel igen zavarban érezte magát, arcára kínos mosoly
fagyott.
- Nem így kellene ünnepelned… - A fekete hajú elkezdte
kikötni a cipőfűzőjét.
- Miért veszed le? – értetlenkedett a szülinapos, de választ
még akkor sem kapott, mikor Jongdae már sötétkék pólójától is megszabadulva
állt előtte rövidnadrágban.
- Gyere, mutatok valamit! Tetszeni fog…- nyújtotta a
látszólag lefagyott fiú felé kezét. Junmyeon pár percig hezitált, nem szívesen
ment bele váratlan helyzetekbe, nem kedvelte a meglepetéseket, de ez a srác
annyira hívogatóan szép volt és megjelenése is olyannyira meseszerű, hogy úgy
érezte életében egyszer ő is tehet meggondolatlanságot. Kezét Jongdae felé
nyújtotta, aki gyengéden megszorítva húzta őt fel a földről. Kibújt gyorsan pipacs színű pólójából,
s követte az idegent, kinek már térdét simogatta a hűvös sós víz.
- Bízz bennem – terült el a rejtélyes fiú arcán olyan angyali
mosoly, hogy Junmyeon akár az életét is rábízta volna a szépséges ismeretlenre.
A hold magasan járt felettük, s a tenger színére széles
ezüstsávot festett, mely egyenesen egy sziklához vezetett. Junmyeon nem tudott
lépést tartani az ifjúval, aki ahogy vízbe került olyan kecsességgel és olyan
gyorsan mozgott, mintha ide teremtették volna. Mozdulatai könnyedek voltak,
hátán minden karcsapásnál megfeszültek az izmok, melynek látványa tovább lassította
a szülinapost.
- Gyere, ez lesz az – magyarázott Jongdae. Junmyeon ámulattal
figyelte társa arcához tapadó koromfekete hajtincseket, s nem volt képes
felfogni sem annak szavait. A fiú mellé úszott, és átkarolta derekát. – Vegyél
nagy levegőt! – Hosszan egymás szemébe néztek, majd Jun mélyet lélegzett, s
mindketten eltűntek a tengerben.
A ifjúnak meglepődni sem volt ideje azon, hogy látszólag a
vízben Jongdae formás lábai helyét sötétszürke, gyöngyházasan csillogó uszony
vette át. Egyből érthetővé vált számára, miért mozog olyan kecsesen, s úszik
olyan gyorsan, hogy képtelenség tartani vele az iramot. Junmyeon a víz mélyéről
felfelé tekintve halvány kékes-zöldes derengést pillantott meg, majd, ahogy
felbukkantak egy sziklaüregben találta magát.
- Most a víz alatt vagyunk? – pillantott körbe kíváncsian.
- Igen, ez a szikla a víz alatt van, csak egy kis levegő
csapdázódott itt.
- Mik ezek a növények? – érintette meg elámulva Jun az egyik
kéken világító telepet.
- Ezek fluoreszkáló algák, a tenger mélyén élnek, de én
felhoztam párat ide, mert nem szeretem a sötétséget… - tűnődött el Jongdae, s
kiült az egyik sziklaperemre. Ám uszony helyett újra izmos lábai bukkantak elő
a víz alól. Junmyeon követte őt, s kimásztak a vékony sziklaperemre, ahol
tucatnyi fluoreszkáló alga pihent, melyek a barlang teljes falát belepték.
- Csodálatos ez a hely… - mosolyodott el gyermekien, s
próbált mindent emlékezetébe vésni, hogy később vissza tudja majd idézni ezt a
csodálatos estét.
- Ez az én kis búvóhelyem – nevette el magát Jongdae. -
Gondoltam, megmutatom neked.
- Miért kell bujkálnod? Nincs családod? – fordult hozzá Jun,
s meglepően tapasztalta, hogy az eddig boldogságtól sugárzó fiú arcán most a
szomorúság vastag árkai jelentek meg.
- Már nincs… És szerintem tudod, miért kell. Az emberek
minket szörnynek tartanak… - hajtotta le fejét.
- Nem tudom… Szerintem gyönyörű vagy – simította kezét a
sellőfiú arcára és ajkaira hajolva megcsókolta a legszebb teremtményt, akit
életében látott. Jongdae viszonozta közeledését, s hosszan elnyújtott csókjukat
követően kipirult arccal nézett vissza az emberfiúra.
- Boldog szülinapot! – ejtett egy apró, halványkéken derengő
csigaházat Junmyeon tenyerébe, aki csodálattal vette szemügyre a sejtelmesen
világító, ékszerszerű, üres mészvázat.
- Köszönöm szépen! Ez gyönyörű – tekintetük hosszan időzött
egymásén, majd Jongdae visszaugrott a vízbe, mely alól újra sellőformájában
bukott a felszínre. Jun hitetlenkedve figyelte a csodás fiút, kinek ébenszín
hajából apró vízcseppek gördültek izmos vállaira.
- Ideje mennünk, mert itt nincs olyan sok levegő –
mosolyodott el, s besegítette a vízbe társát. – Kapaszkodj erősen – karolta át
Junmyeont, ki fejét a fiú nyakába hajtva vett egy mély levegőt, majd elmerültek
a habokban.
Reggel Jun a tengerparti langyos homokban ébredt, a
felélénkülő fuvallat megborzolta kócos, barna tincseit. Felülve értetlenül
pillantott körbe, nem tudta, hogyan kerülhetett oda. Mellette a tegnapi
homoktorta érintetlenül pihent, tetején a két csillámló gyertyával.
- Álmodtam volna az egészet? – támaszkodott fel, ám ekkor a
tenyerében lapuló, halványan fénylő csigaházra lett figyelmes. Amint
megpillantotta, arcára varázsos mosoly kúszott, s behunyt szemmel idézte fel
Jongdae tengerillatú csókjait…
~Xiumaru
(Budapest, 2016.)
Szia!
VálaszTörlésKéptelen vagyok komment nélkül tovább menni :)
Lehet, hogy nem hagyok nyomot mindenhol, de az angstokon, a yurin és egy-két bandával írt történeten kívül mindent olvasok a blogodon 😍
Hogy Jongdae felbukkan egyenlő azzal számomra hogy imádni fogom, de egy fluff az még szívmelengetőbb.
Nagyon tetszett a két karakter közötti különbség. Junmyeon a magányos férfi, aki még a szülinapján is egyetlen helyre megy, ahol mégis boldog. Talán azt kívánta, hogy legyen mellette valaki, talán azt, hogy ezen az egy napon hadd ossza meg valakivel az életét.
Jongdae pedig megmaradt egy örökké ragyogó Napnak, amilyennek szeretjük. A csintalan, vidám személy másodpercek alatt rabolta el Junmyeon szívét az enyémmel együtt ❤❤❤
A befejezésére lehetett számítani, mégis boldogság járt át a sorokat olvasva.
Köszönöm
Szia!
TörlésHuh, nagyon megörvendtem most, hogy egy ilyen régi történetre új komment érkezett. :) Köszönöm szépen, hogy írtál, örülök, hogy tetszett ez a kis mese!:) Ohhh, azt pedig, hogy más történeteimet is olvasgatod külön örömmel hallom.
Xiumaru^^