Cím: Várlak már, örök
éj!
Szereplők: Jang Geunsuk
vagy akit odaképzelsz
Műfaj: angst, egyperces
Korhatár: 16
Eljön a reggel, és te nem vagy már velem. Minden hajnalban magamra hagysz,
hogy egyedül birkózzam meg az életemre törő szörnyekkel. Mindennapok...
Így szólítjuk ezeket a förtelmes fenevadakat, akik lélekölő mókuskerékbe
zárnak, s megzabolázzák szabadon vágtázó lelkünket. Az élet kegyetlen játékot
űz velem, mert csakis álmaimban lehetsz enyém...
Vannak napok, mikor felébredni is fáj. A pillanat, mikor a vágyott élet
fényei kihunynak, s élénk színei fokozatosan fakulnak valósággá. Ahogy a jelen
kérlelhetetlenül tolakszik tudatomba, úgy törli el halovány lényed mardosó
emlékképeit, mik percekkel korábban még igazinak tűntek. Olyan igazinak, mint a
mellkasomban tátongó nihil vagy a karomon gyógyuló hegek, melyek jódszagától
álló nap émelygek.
Annyira keveset kérek, de az élet mégis kegyetlenül arcon köp minden
napfelkeltekor, és tündökölve taszít egy új nap mocskába. Pedig én nem vágyom
mást, csak érezni akarlak, magamba szívni illatod aromáját, mely friss zápor
üdeségét hozná el lelkemnek. Érinteni bőrödet, mi fehéren csillan, akár a
kagylóban rejtőző kicsiny gyöngy. Felhőket elérni vágyó gyermek vagyok, de én
tudom, hogy te fent szárnyalsz az égen, míg engem béklyóm a földön tart.
Mosolyodtól néhány perce még vadul dübörgött a vérem, s hatalmas
skarlátbetűkkel jegyezte fel szívembe, hogy „ÉLEK!”. De a valóság első
fuvallata nyom nélkül tüntette el, s változtatta a létezés örömét a
pokol hetedik bugyrává.
Miért nem élhetek egy álomképnek tűnő valóságban, hol nincsenek kitaposott
ösvények, melyekre akaratunk ellenére löknek minket, hol az elvárások csakis
önnön boldogságunkra köteleznek? Egy egyszerű világban, ahol a semmi semmi, a
minden minden, a jó jó, a rossz rossz. Ahol, ha hiányzol, veled lehetek, s nem
csak eljátszom, hogy nem is vágyom közelségedet.
Ha lehunyom szemem, még látom, ahogy a fény megcsillan tűzpiros hajadon, s
végigcirógatja ajkaid vonalát. Ám napközben a valóság óceánja választ el tőlem,
hisz oly messze vagy, s létezésemet se tudod. Irigykedve gondolok
mindazokra, akik hallhatják nevetésed éltető dallamát, neveden szólíthatnak, s
nem csak árnyak közt bujkálva figyelik tündöklésedet kilométerekről.
De nincs mit tennem... Élnem kell tovább ezt a rémálomszerű életet, hisz
eladtam a lelkem az ördögnek, mikor hozzád bilincseltem létemet, csakhogy
legalább esténként magaménak tudhassalak...
Nincs csalás, s nincs rövidebb út...
Várlak már, örök éj!
~Xiumaru
(Budapest,
2016.)
Szia! (Most megint nem kapsz mosolygós fejet.)
VálaszTörlésAzt hiszem, jobb lett volna, ha nem most olvasom el ezt, mert teljesen letargikus állapotba kerültem már most. :(
Szeretem is meg nem is az ilyen történeteket, mert hiába szépek, mindig elszomorítanak. >< Általában könnyen át tudom érezni az olvasottakat, pláne ha ilyen szépen van megfogalmazva, szóval megint sikerült vérbeli angstet írnod. Ilyenkor azért mindig elgondolkodtat, hogy miért pont ilyen témájú történetet írt az író. :O
Köszönöm, hogy olvashattam. :3
Szia!
TörlésNem kaptam mosolygós fejet... :( :DDD
Tudod, hogy nekem néha kell egy kis angst, ahhoz hogy utána tudjam happy-t írni. De nyugi, nem vágom fel az ereimet.:DD
Örülök, ha tetszett!:)
Köszönöm, hogy elolvastad!
Xiumaru
Sziiiaaaaa!
VálaszTörlésNa, elolvastam!! És hát hú... Nagyon rövid ez a mű, de nagyon tartalmas. Egy egész reménytelen, kiút nélküli, depresszív életérzést fogalmaztál meg pár nagy érzékkel megválogatott szóban. Semmi feleslegeset nem írtál bele, teljesen lényegre törő iromány, talán pont ezért annyira hatásos.
A mű teljesen érzelemközpontú, és szerintem sokan át tudják érezni a mondanivalóját, a reménytelen, túlzásokba menő szerelmet, ami őrületbe, kínok közé üldözi az embert... De találtam benne egy érdekes fordulatot - Geunsuk létezéséről a szerelme mit sem tud. Ez hozzáad egy plusz árnyalatot az egészhez, nyilvánvaló ez alapján, hogy Geunsuk lelkében valószínűleg nincs rendben minden amúgy sem, hiszen olyasvalakiért hajszolta bele magát ebbe a szenvedésbe, akivel soha nem is beszélt - olyan itt Geunsuk, mint egy őrült titkos hódoló vagy rajongó, és ez ad az egész, egyébként is nyomasztó, mániákus érzetű önvallomásnak valami ijesztő pluszt, főleg, hogy nyilvánvaló, hogy Geunsuk semmitérőnek tartja az életét, és meg akar már halni végre, de nem tud.
A megfogalmazásod, mint már említettem, tömör és lényegre törő, és nagyon szép hasonlatokkal éltél, hogy érzékeltesd Geunsuk rajongását és kínjait. Ez a rész a kedvencem:
"Annyira keveset kérek, de az élet mégis kegyetlenül arcon köp minden napfelkeltekor, és tündökölve taszít egy új nap mocskába. Pedig én nem vágyom mást, csak érezni akarlak, magamba szívni illatod aromáját, mely friss zápor üdeségét hozza el lelkemnek. Érinteni bőrödet, mi fehéren csillog, akár a kagylóban rejtőző apró gyöngy. Felhőket elérni vágyó gyermek vagyok, csak én tudom, hogy te fent szárnyalsz az égen, míg engem béklyóm a földön tart."
Olyan kis creepy itt Geunsuk. :)
A szerelmes résztől függetlenül is nagyszerűen és igazán valósághűen ábrázoltad egy olyan ember gondolatait, aki már semmi örömet nem talál ebben az életben, és csak az álmai tartják életben... Pont ezért nem bír öngyilkos se lenni valószínűleg, mert kellenek neki ezek az álmok, pedig ő is érzi, hogy szenved; meg akar már halni, de az álmokat nem akarja elhagyni.
Mindent összevetve egy kissé hátborzongató, igazán érzelemdús és gyönyörűen megfogalmazott történet lett ez. :) Köszönöm, hogy olvashattam!
Szia!
TörlésHUU ne tudd meg mennyire paráztam, hogy mit fogsz szólni hozzá. Sok kérdőjel maradt bennem, és tudom, hogy nagyon sok minden nem derül ki a történetből, aminek lehet, ki kéne, én mégsem szerettem volna. De annak örülök, hogy így is érthető lett nagyjából, amit akartam. Köszönöm szépen a kedves szavakat, és az h hátborzongató, azt hiszem kezdem megszokni :D a lopott könyvekre is ezt mondtad, úgy tűnik elég creepy vagyok :DDD
Nagyon köszönöm, hogy elolvastad és, hogy írtál nekem!
Xiumaru
Szia! :3
VálaszTörlésRitkán olvasok angstot, de van mikor a bennük rejlő szépségért megéri elszomorodni rajtuk.
Igazán rövid, mégis tökéletesen átadja a hiányt, amit a másik iránt érez a szereplő, hiszen csak akkor lehet vele, mikor nem a valóságban él, csupán ha álmodik. Ráadásul már csak azok a pillanatok számítanak neki életnek, mikor öntudatlan állapotában, éjjel azzal lehet, akit szeret, és mégis mérhetetlen csalódás és fájdalom éri minden reggel, mert egyedül van ismét.
Nincs konkrétan leírva, hogy ez egy beteljesületlen szerelem, vagy egy ténylegesen elvesztett személy, és ezért is képzelhető bele mindkettő lehetőség.
A te helyesírásodba nem lehet belekötni, ez tény. Viszont két dolog nekem feltűnt, és kétszer is elolvastam, hogy valóban én gondolom-e jól, de van benne két ismétlés, ami ne olyan, mint a “Egy egyszerű világban, ahol a semmi semmi, a minden minden, a jó jó, a rossz rossz. “ Hiszen ez egy tökéletes mondat, komolyan a kedvencem az egészben <3
Ami furcsa: “Az élet kegyetlen játékot űz velem, mert csakis álmaimban vagy velem…” - Ugye a velem kétszer van, pedig mondjuk, ha a mellettem szó van a végén, úgy egy kicsit szebb lenne.
A másik: “Ám napközben a valóság óceánja választ el tőlem, hisz oly messze vagy tőlem, s létezésemet se tudod.” - Ebben a tőlem kétszer van benne, pedig lehet helyettesíteni és szebb lenne ez is.
Nem mondom olyan hibának, ami rontana a művön, csak nekem ezek a kis ismétlések a sok meseszép hasonlat és érzelmi áradat között olyannak, amiket megéri átgondolni, mert te olyan jól kihasználod a szókincsed, bőven lenne a fejedben más szó rá.
Szia!
TörlésKöszönöm, hogy írtál nekem! Nagyon igazad van a szóismétlések ügyében, azonnal javítani is fogomőket, köszönöm, hogy felhívtad rájuk a figyelmem. Ezt az írást még sose javítgattam át, mert spontán jött, de most, hogy felhívtad a figyelmem rá, kifejezetten zavarnak azok az ismétlődő szavak. :)
Igyekszem írni neked én is!! Remélem holnap eljutok odáig!:)
Xiumaru
Javítottam mindkettőt. Mégegyszer köszönöm szépen, hogy felhívtad rájuk a figyelmemet!:) <3
TörlésSzia!
VálaszTörlésÉn kicsi naiv lélek úgy gondoltam, hogy tudok majd összeszedett véleményt írni, de az a helyzet, hogy egyenlőre nem látok át a rózsaszín ködön.
Hihetetlen volt olvasni, nem csak azért, mert az angst a kedvenc műfajom (tudom, elég elvetemült vagyok), hanem azért is, mert nagyon szépen bánsz a szavakkal.
"Ahogy a jelen kérlelhetetlenül tolakszik tudatomba, úgy törli el halovány lényed mardosó emlékképeit, mik percekkel korábban még igazinak tűntek. "
Ez volt az a rész, ahol konkrétan majdnem elsírtam magam, mert az egy dolog, hogy a megfogalmazásodra nem találok szavakat, annyira gyönyörű, de az egész hangulatot olyan ügyesen tudtad átadni, hogy szinte nekem fájt az ébrenlét.
Nem rajongói levélnek szántam, de nem tehetek róla, egyszerűen csak túlságosan elvarázsolt, amit írtál. :c
Köszönöm, hogy olvashattam!
Pakkson
Szia!
TörlésNagyon-nagyon köszönöm, hogy írtál nekem! Én magam is nagyon szeretem az angstokat, így abszolút megértem a műfaj iránti lelkesedésedet.
Boldoggá tesz, hogy ennyire tetszett az a mondat.:)
Hihetetlenül jól estek a szavaid! Szerintem el se hiszed, mennyire!
Köszönöm, hogy itt voltál!
Xiumaru