A lét elviselhetetlen könnyűsége 3.fejezet

Cím: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Páros: TaoRis

Szereplők: Yifan, Zitao, Sehun, Kyungsoo, Jong (oc), Zitong (oc)

Műfaj: slice of life, fluff

Korhatár: 12
Javította: Sumire, Ézemi

3.fejezet

 "...határozottan szürke egy fekete-fehér világban."

- Ül! Ül! Rourou, ül! - Yifan kitartóan próbálta a falatnyi kutyát megnevelni, hisz rend a lelke mindennek. Ám az állatka éppoly megzabolázhatatlan volt, mint gazdája. Hiába volt beígérve számára egy füstölt hús illatot árasztó jutalomfalat, ő mégsem értette, hogy mit kéne ahhoz tennie, hogy megkaparinthassa jussát. Rourou körbe-körbe futkosott a fiú lábai körül. Időnként leült, persze minden tudatosság nélkül, csak hogy azután újult lendülettel szaladhasson tovább Yifan hatalmasnak tűnő, viseltes sportcipőit kerülgetve.

- Rourou! - a kis állat felkapta a fejét a furcsán hangzó szóra, melyet a napokban ezek a különös idegenek előszeretettel ismételgettek neki. - Ül! - mondta határozottan, mire a kutyus csodálatos módon leült... A fiú kihasználta a szerencsés véletlent, és sietve felé nyújtott egy falatkát. - Jó kutya... - váltott túlzóan dicsérő hangsúlyra, miközben megvakargatta Rourou füle tövét.

- Csak nem sikerült leülnie? - lépett a konyhába Jong otthoni szürke melegítőjében, s egy bő, vérnarancsszínű pólóban, amiről Yifannak mindig az jutott eszébe, hogy úgy néz ki, mint az áruházi alkalmazottak egyenviselete.

- De-de! Nagyon okos ez a kutya. Gyorsan tanul - állította a büszke gazdi, miközben gondosan visszazárta a jutalomfalatokat tartalmazó zacskót.

- Hallom! Rettenetesen gyorsan tanul - mosolygott a férfi. - Elég volt neki ötvenhatszor elmondanod, és máris megértette. Ez a kutya egy négy lábon járó kis géniusz. Én a helyedben nem nagyon mernék dicsekedni a képességeivel mások előtt, mert még lefoglalja a terrorelhárítás - viccelődött tovább édesapja.

- Hahaha...- Yifan határozottan nem értékelte a kárára elsütött poénokat.

- Terrorelhárítás? Miről folyik itt a szó, kedveseim? - Zitong mosolyogva lépett a konyhába maga után édes parfümfelhőt vonszolva.

- Apa épp Rourou képességeit szidta - ült le az ebédlőasztal körül elhelyezett székek egyikére. Elvette a fal mellett lapuló sötétkék, ezüst csillagokkal díszített fémdobozt, majd felnyitva azt édesanyja teasüteményei között kezdett válogatni.

- Hát szia, te szépséges, okos kutyuska - simogatta meg Zitong az őt üdvözlő állatot. - Mutasd csak, mit tanultál! Ül! - szólt a nő, mire a kis jószág olyan természetességgel hajtotta végre a manővert, mintha ő találta volna azt fel. Yifan és Jong némán összenéztek, de a fiú tekintete édesapjába fojtotta annak kitörni vágyó nevetését.

- Ez a te kutyád lesz, szívem - puszilta arcon feleségét mosolyogva a családfő, majd egy pohár teával kezében visszaindult a nappaliba, ahol épp kedvenc sorozata ment.

Jong filmezési szokásait tekintve tipikus antiférfinak számított. Míg kollegái híradót és ismeretterjesztő dokumentumfilmeket néztek, esetleg akciófilmeket kedvenc harcművészük vendégszereplésével, addig Jong élt-halt a romantikus telenovellákért.

Yifan sosem értette, hogyan képes édesapja azonosulni a fiatal főhősnők szenvedéseivel, vagy épp az elhanyagolt férfi szereplők szerelmi bánatával. Apja mégis megkönnyezett minden doramát, és buzgó figyelemmel követte, melyiket mikor adják le a tévében. Szorosan beütemezett rendje volt, pontosan felírva, hánykor kell átkapcsolnia a másik adóra, ahonnan egy órával később majd visszanavigálhat, hogy le ne maradjon a „Szívek találkozása” negyedik évadáról.

- Hogy telt a napod, kisfiam? - állt neki gyors kézmosás után Zitong a vacsora elkészítésének. Kipakolta a pultra a zöldségeket, melyeket elkezdett megpucolni, majd vékonyra aprítani.

- Jó volt, csak most agyalhatok, hogy az új házi feladathoz milyen videót készítsek. A filmezéstechnika tanár azt mondta, nagyon egyhangúak a snittjeim. Kéne valami új téma hétfőre - csukta vissza a sütis dobozt Yifan, miután minden kókuszos finomságot kievett a készletből. - És neked hogy telt a napod, anyu? - vette ölébe a fiú Rourou-t, aki épp egy plüsslabdával szájában járkált fel-alá.

- Hát fárasztó, de aprócska sikerekben gazdag napunk volt odabent - mosolyodott el a nő. Zitong egy hallássérültekkel foglalkozó klinikán dolgozott; az ő osztályán kizárólag fiatalokkal foglalkoztak. Az asszony minden napját azzal töltötte, hogy a hallássérült gyermekeket és hozzátartozóikat tanította jelbeszédre. Yifan kiskorában óvoda helyett édesanyjával töltötte az időt a klinikán, ahol sérült társaival játszott, s így akaratlanul is megtanulta ő is a jelelést.

- Egyszer odabent is készíthetnél pár felvételt; a gyerekek biztosan nagyon örülnének neki. Van pár új növendékünk is - mosolygott az asszony, s szemében az a büszkeség csillant, amit Yifan kizárólag munkája kapcsán látott benne.

- Jó, jó, majd csinálok. Most megyek, elviszem sétálni Rourou-t, mert nem szeretnék úgy járni, mint tegnap - húzta száját grimaszra.

**

A monitoron a park egy félreeső része látszott. Ezúttal fekete-fehér szűrőt használt, így az élénk, őszi színekben pompázó avarszőnyeg most a szürke millió árnyalatába sápadt. A kamera képe lassan mozdult körbe, száznyolcvan fokban végigpásztázva az elhagyatott területet. Csend volt, csupán a kiszáradt levéltakaró ropogott egy ember lépteit kísérve.

A kép megállt, egy magas kőrisfa volt fókuszban, mi lassan elkezdett közeledni. Egyik ágán apró, fekete folt rejtőzött, mely ilyen távolságból csak kicsiny pacának tűnt a képen. A kamera ekkor újra mozgásba lendült, s egyre közelebbről mutatta az ovális formába rendeződött sötétséget.

Odaérve azonban már látszott, hogy a dundi kis henger valójában egy lepke bábja volt. Nem lehetett tudni, él-e még lakója, vagy elpusztult már, hiszen réges-rég elő kellett volna bukkannia, hogy megkezdje igazi életét kifejlett, gyönyörű pillangó formájában.

Ekkor a kép átúszott egy új helyszínre, az ügyes vágási technikának köszönhetően szinte észrevétlenül, s ott egy másik lepke hasonló bábja lassan mozogni kezdett. Meg-megrándult a rovar finom mozdulataitól, míg végül a kiszáradt burok halk roppanással fel nem repedt, s belőle élénk narancssárga, apró porral fedett szárnyak hajlottak elő. A kép ezen az egy részen megszűnt szürkének lenni, visszanyerte az élet színeit... Szárnyai gyűröttek voltak még, akár egy használt papír, mégis festőket maga mögé utasítóan egyedi mintázat rajzolódott ki rajtuk. Egy, kettő, három apró szárnycsapás, s máris felreppent, mint aki tudja jól, hogy erre teremtetett.

„Milyen könnyű a pillangóknak...” - gondolkodott el Yifan, miután befejezte a kisfilm utolsó árnyékolásait is. „Ők egy burokban várakoznak, míg élni nem kezdhetnek, de ahogy eljön az idő, rögtön tudják, mire hivatottak, hogy mire szánta őket az ég. Nem kell hosszú éveket áldozniuk arra, hogy erre maguk jöjjenek rá. Csak szállnak, gyorsan, könnyedén, messzire, szabadon..."

- Tao! Hazajöttem! Merre vagy? - hatolt át a lakás vastag csendjén Yifan mély, s jól hallhatóan fáradt hangja.

- Itt vagyok! - csukta be sietve szinte teljesen teleírt füzetét a fiú, s párjához szaladt. - Szia, hogy telt a napod? - Zitao az egész napos írástól elgémberedett tagjait nyújtóztatta, miközben társa lepakolt a dohányzóasztalra, majd a kanapéra rogyott.

- Baromira lezsibbasztottak, nem gondoltam, hogy egy reklámfotózás tizenévesekkel ennyire rohadtul fárasztó lesz... - nyúlt kedvese kezei után ültében, s az ölébe húzta őt. - Én mondom, ez nem is forgatás volt, ez maga volt az Éhezők viadala - mosolyodott el, majd játékosan harapott szerelme ajkaira. Tao viszonozta csókját, majd széles vállaira markolt, s lassan masszírozni kezdte azokat.

- Egy vallomással tartozom - villantak meg a fekete hajú rögtönzött masszőr szemei.

- Ne kímélj... Túl korán jöttem, és még a gardróbban van a szeretőd? - hajolt a fiú nyakába és alig érezhetően érintette ajkaival.

- Mondtam már, hogy egyre jobban hasonlítasz apádra? - nevetgélt Tao. - Szóval a helyzet az, hogy nincs itthon semmi kaja. - Yifan az apró csókokat harapásokká alakította. - Hé, ez fáj... Tudod mit? Inkább átnézem a hűtőt - ellenkezett, s próbált kimászni kedvese öléből.

- A-a, nem mész sehova... - karolta át társa derekát hatalmas kezeivel Yifan, s fáradt tekintetét megpihentette Tao sötét pillantásain. Imádta a fiú különös vágású szemeit, melyeket mindig fáradtságot sugalló karikák kontúroztak, még ébredés után is. Kedvese orrában halványan fénylett apró piercingje, melyet szülinapjára kapott tőle. Yifan szerelme jellegzetes, vékony ajkaira tévedt, melyeket mohón vett birtokba; kezeit a fiú fehér pamut pólója alá vezette, s végigsimított hátán.

- Te nem is vagy éhes - mondta ki Tao az egyértelműt, s mosolyogva bújt ki fölsőjéből...

**

Az óra újra negyed tizenegyet mutatott, mikor Yifan bemászott az ágyba. Csak egy melegítőalsó volt rajta, meztelen felsőteste még gőzölgött az imént vett forró zuhanytól. Törölközőjével hanyagul dörzsölgette még nedves, szőkés tincseit.

- Na, hogy haladsz? - Tao zöld pizsamában, orrán olvasószemüvegével tanulmányozta jegyzeteit, melyeket felhúzott lábainak támasztott.

- Ami azt illeti, egy kicsit elakadtam.

- Hol? - dobta le Yifan vizes törölközőjét a földre, majd közelebb hajolt, hogy lássa a fiú vázlatait.

- A pillangós videódnál tartok, de nem emlékszem, mi volt utána.

- Pff, az jó rég volt... Mindent leírsz? - takarózott be nyakig időközben.

- Nem mindent, csak a fontosabb vagy emlékezetesebb történeteket - merengett Tao hátát kényelmesen a levendulaszínű nagypárnának vetve.

- Várj csak! Hát persze... A pillangós videót a gólyabál előtti héten csináltam.

- Tényleg! Köszi! - vidult fel Tao, mert pontosan tudta, hogy miről fog írni.

Az egyetemen általánosságban eluralkodó elmebaj a napokban kezdett tarthatatlanná válni, s ennek egyetlen oka a gólyabál volt. Már tizenkét órája lehetett rá jegyeket kapni, s a lányok azóta várták, hogy valamelyik társuk meghívja őket rá. Persze maguknak is meg tudták volna venni a jegyeket, de sokkal izgalmasabbnak és romantikusabbnak tartották volna, ha életük valószínűleg utolsó báljára egy kedves fiú invitálta volna meg őket.

Sehun már jó előre megvette a jegyeiket, természetesen mindhármuknak kettőt-kettőt, hiszen csak nem mehetnek egymaguk egy bálba. Az több mint ciki lett volna elgondolása szerint, s ezt helyzetüket tekintve nem engedhették meg maguknak.

Kyungsoo volt a legbátrabb köztük, aki kezében a jegyekkel odavonult három lányhoz, és a legcsúnyábbikat, aki még így is szépnek számított, elhívta a bálba. Tudta, hogy a női agy egyszerűen működik, s annyira hízelgőnek veszi majd a lány, hogy korábban kapott meghívást, mint szebb barátnői, hogy biztosan igent mond majd. És ez így is történt.

- Most nézd meg a kis nyomit, hát hogy lehet ekkora mákja? - kommentálta a jelenetet Sehun, aki Yifannal fogadott, hogy Soo biztosan kosarat kap. A fiúk az udvaron a sportpályák mellett ácsorogtak, s a tömeget vizslatták.

- Jössz egy sörrel - röhögött Yifan, miközben tovább figyelte a lányokat. Tudta, hogy jobb lenne minél előbb túlesni a dolgon, mert ha a végén válogat, sosem tudhatja biztosra, hogy partnere nem csak kétségbeesésében mondott-e igent a meghívásra.

- Az a baj, hogy a jó csajoknak van pasijuk... A többi meg vagy csúnya, vagy unalmas, vagy mindkettő - elemezte végig a tömeget Sehun. S akkora bölcsességek hagyták el a száját, hogy önmaga is meglepődött.

- Mekkora egy pöcs vagy te, hallod - nevette el magát Yifan.

- Miért? Most mondd, hogy nincs igazam...

- Nincs igazad - pattogtatta kosárlabdáját unottan a fiú.

- Te kit fogsz meghívni? - ült fel a lelátó egyik padjára Hunnie szájában forgatva egy nyalókát, melynek vékony, fehér pálcikája alig ért ki ajkai közül.

- Franc tudja, majd keresek egy süketnémát, aki nem tud ellenkezni...- vonta meg vállát, majd unottan kosárra dobott.

- Nem is rossz ötlet...- merengett el fiatalabb társa. Yifan felhorkantott, s tekintetével a tömeget követte.

A lányok hármasával-négyesével beszélgettek, s kihasználták az utolsó meleg, őszi napok egyikét, hogy a napon sütkérezzenek. Voltak, akik a padokra telepedtek, a fiúk pedig a lelátók különböző pontjain heverésztek. Néhány társuk a pingpongasztalok köré gyűlve töltötték játékkal az ebédszünetet, míg némelyek a félreeső dohányzásra kijelölt helyen beszélgettek. Látszólag mindenki megtalálta a neki megfelelő társaságot, helyet és elfoglaltságot az udvaron, s együttesen egy tökéletes, nyüzsgő egységet alkottak.

Egyetlen ember lógott csak ki, a fiú a dohányzó melletti padon ücsörgött, de nem cigizett, ránézésre semmi oka nem volt pont ott tartózkodni. Törökülésben trónolt a padon, ölében valami noteszfélét tartva írogatott. Nem volt vele senki. Zenét hallgatott, fülhallgatója fehér zsinórja kabátja zsebébe vezetett.

Zavarta Yifant ez a fekete hajú idegen, ugyanis nem volt semmi logikus viselkedésében. Kimondottan különös volt, határozottan szürke egy fekete-fehér világban…

- Hahó! Süket vagy? - dobta meg Sehun főhősünket egy üres, félliteres palackkal.

- Mi van már? - horkant fel.

- Azt kérdeztem, hogy szerinted Mina tanárnő, tudod, a japán tanárom, eljönne velem? - pöckölte el a leszopogatott nyalókás pálcikát a fiú.

- Te hülye vagy - legyintett Yifan, s tekintetével újra a dohányzót figyelte. Már nem találta az imént még a padon ücsörgő fiút, hiába kutatta egyre a tömeget. Végül feladta, s kettőt pattintva újra kosárra dobott. A labda hangos puffanással érte az aszfaltot, majd éles sikkantás jelezte, hogy letért eredeti pályájáról...