Cím:
A lét elviselhetetlen könnyűsége
Főszereplők:
Yifan, Zitao
Mellékszereplők: Jong (oc), Zitong (oc), (Rourou )
Mellékszereplők: Jong (oc), Zitong (oc), (Rourou )
Műfaj:
Slice of life, fluff
Korhatár:
12
Bétázta: Ézemi
Bétázta: Ézemi
1. fejezet
„Hisz ami szép, az bizonyosan jó
és tökéletes is…”
Puha lépteit csupán halk surrogás
jelezte, ahogy lába a szőnyeg anyagába süppedt, mi bézsszínű gyepként terült el
előtte. Asztalához tartott, majd leült a kényelmes székbe, melynek hűvös, bőrborítása
kellemesen simult forró testéhez. Szerette ezt a széket, ez volt talán az egyetlen
bútor, amihez igazán ragaszkodott a kis szoba berendezési tárgyai közül. Ez
volt az első dolog, amit tőle kapott...
Igéző, fekete tekintete az ágyban
pihenő fiúra siklott, kinek meztelen testének nagy részét egy sötétzöld anyagba
bújtatott takaró rejtette el. Fedetlen mellkasa szoborszerűen fehérlett a szoba
sötétjében, s lassú, egyenletes mozgással jelezte, hogy tulajdonosa mélyen alszik.
Zitao kihúzta
íróasztalának fiókját, kivette a benne lapuló egyszerű noteszt, majd
hangtalanul kezdett benne lapozgatni. Az oldalakat tintapacák s határozott
vonalakkal áthúzott sorok csúfították. Megannyi félbemaradt próbálkozás megtépázott
nyomai sötétlettek a papíron; minden befejezetlen vers, félbeszakadt novella
egy-egy vesztes csata színhelye volt számára.
- Talán igaza van... Talán sikerülhet
- sóhajtott fel halkan, s kezébe vett egyet az asztalon hanyagul heverő tollak
közül. Próbálta megfogadni kedvese tanácsát; nem gondolkodott, egyszerűen csak
írni kezdett.
Egy dérillatú hajnalon, mikor az
egész ház még békésen aludt, s a helyiségek csöndjét csupán a reggelt sürgető
órák egyenletes kattogása zavarta meg; főhősünk ágya üresen terpeszkedett, és
egyre csak ontotta magából a hívogató melegséget. A kis éjjeliszekrényen pihenő
vekker épp ekkor váltotta át a percek számát, négy óra negyvenkettőt mutatott,
ám Yifan még mindig nem aludt…
Ez a tény már önmagában is különös
lehetett volna, s az ifjú ismerőseinek jogos megdöbbenésére adhatott volna
okot, de a hajnali fénybe öltözött fürdőből kiszűrődő neszek még rejtélyesebbé
tették jelenlegi helyzetét. Halk sípoló hang, fájdalmas sóhajok és a fiú mély
tónusának suttogássá szelídített foszlányai keveredtek össze, s hasították szét
a hajnal feszült némaságát.
- Kérlek, ne csináld ezt... A sírás
nem megoldás semmire. - Yifan a fürdőszoba közepén térdelt, s próbálta
megnyugtatni zaklatott társát. A csend kezdte újra átvenni a helyiség feletti
uralmát, az eddigi zajok lassanként semmivé lettek.
A fiú térdelő alakja megemelkedett, s
komótosan kiegyenesedett, ám ekkor a halk sírás újra felbukkant, s fokozatosan
szívet tépő áriává duzzadt távolodó lépteinek nyomán.
- Ugyan… Ne csinálj jelenetet…
Kérlek, csak egy kicsit hadd aludjak még. – Yifan beletörődés helyett csak
fátyolos kiskutya szemeket kapott viszonzásul, s jelen esetben ez igazán
helytálló kifejezés volt.
A távozó becsukta maga mögött a fürdő
tölgyfából készült, nehéz ajtaját, amin nem sokkal később apró tappancsok dobbanásai
hangzottak fel ütemesen. S a halk sípolás kitartóan folytatódott, akárcsak az
elmúlt estén; azzal a különbséggel, hogy ezt Yifan mindeddig nem hallotta meg. Fáradt
léptekkel s meggyötört idegrendszerrel tért vissza hálószobájába, ahol el is
terült a rá várakozó fekhelyen, melyet az éjszaka folyamán már kilencedszerre
kényszerült elhagyni.
Mikor megtalálta Rourou-t, nem
sejtette, hogy ennyi kellemetlenséget okoz majd neki a kis jövevény…
*
Két nappal korábban a fiú épp a
parkban sétálgatott, s igyekezett impozáns képi világot találni a kisfilmhez,
amit házi feladatként kellett leadnia. Sokkal nehezebben boldogult a
felvétellel, mint azt elsőre gondolta. Fel-alá járkált a közeli parkok s
erdősávok között, rettenetesen keresett valamit, de az igazság az volt, hogy
maga sem tudta igazán, mit. Az erdő fái őszi koronáikat már elhullajtva
álldogáltak, kopasz ágaikkal a szürkület felé törve, a félhomályban még az avar
színpompája is lelketlen sivárságnak tűnt.
Tekintete hamar tovasiklott a
haldoklónak tűnő erdő képén, s inkább visszasietett a park szépen betelepített
virágágyásai közé. Lefilmezett egy még szirmait éppen megtartó árvácskát, s pár
kellemetlen, erős illatot árasztó kis büdöskét is. Ám a szebb virágok már mind
elnyíltak, s régi díszük nélkül már csak hervadozó leveleknek tűntek, s ez a
fiúnak nem tetszett.
Tudta ugyan, hogy tanára szereti a
komor képi világot, s a drámai, elgondolkodtató felvételeket, de ő jobban
szerette a dolgokat pozitívan szemlélni. Az ő videóin nevető gyerekek,
napsütés, színek és vidámság, vonuló bárányfelhők és bimbózó virágok tűntek fel
újra és újra. Még mikor épületekről kellett kisfilmet készíteniük, akkor is a
gazdagok díszes, palotaszerű házait vette lencsevégre, s igyekezett megmutatni
azok legapróbb díszeit is, hogy mindenki láthassa, mennyire hibátlanok. Hisz' ami
szép, az bizonyosan jó és tökéletes is. Yifan ezen egyszerű összefüggés szerint
élte eddigi életét.
Miközben a virágágyás előtt térdelt,
egyszer csak egy apró, hideg orrocska kellemetlen csiklandozását érezte meg
kilógó derekánál. A kiskutya a hatalmas tenyér elől, mely lendületesen kapott
felé, azonnal előreszaladt, s farkát csóválva állt meg a fiúval szemben.
- Hát te ki vagy? – mosolyodott el
Yifan, s percekig csak a fel-alá futkosó állatot figyelte, akin nem volt sem
nyakörv, sem póráz, sem semmilyen biléta, ami arra utalt volna, hogy gazdája lenne.
Barnás szőre is elhanyagolt, ápolatlan volt, s minden hirtelen mozdulatra
összerándult az apróság. - Ne félj tőlem, nem bántalak – nyúlt a fiú az izgága
kutyus felé, hogy megsimogathassa, de ő ezt csak sokadik alkalomra
engedélyezte.
A kis idegen hamar belopta magát
Yifan szívébe, ki úgy határozott, ideje magához vennie élete első házi
kedvencét. Magával vitte hát, megfürdette, megszárítgatta, sűrű szipogások
közepette kifésülte bozontos szőrét, majd az ágy végében kellemes fekhelyet
készített neki. Rourou igazán elégedettnek érezhette magát az új, csodálatosan
kényelmes és meleg otthonban.
Yifan egy órával később arra ébredt,
hogy rettenetesen nehezen kap levegőt. Mellkasa vadul zakatolt, miközben az
ablakhoz rohant, hogy azt feltépve jusson oxigénhez. Lassanként állapota
kezdett javulni, ám rá kellett döbbennie, hogy allergiás az állatszőrre.
A fiú halk nevetése visszhangosan
ringott körbe a szoba álmos aurájában. Egy pillanatra maga elé bámulva próbálta
felidézni az ezután történteket, hisz’ ő is
csak kedvese elmesélése alapján ismerte Rourou megérkezésének történetét. Füzete
fölé hajolva folytatta a félbemaradt történetet...
Így esett meg, hogy az apróság a
második estéjét már a földszinti nappaliban töltötte. Az egyedüllét bizony
komisz dolog, és semmiképpen sem kiskutyáknak találták ki. Rourou-nak sem
tetszett a helyzet, s ennek bizony hangot is adott. Az apró állat testméretét
meghazudtoló hangerővel panaszkodott egész éjszaka, de újdonsült gazdája ebből semmit
sem hallott meg; nem úgy, mint a fiú álmatlanul forgolódó szülei. Nem tudom
pontosan, mi hangozhatott el a hálószobában kettejük között, de valami ilyesmi
lehetett:
- Én mondtam, hogy csak baj lesz
ezzel az állattal - szorította párnáját fülére a férfi, kinek máskor
általánosnak vehető jókedvét ekkor fáradtság köde rejtette.
- Talán idővel abbahagyja…
Mindenesetre szerintem jót fog tenni ez a kutya Yifannak, legalább tanul egy
kis felelősséget. - A nő kimerülten változtatta meg újra testhelyzetét, hátha
egy kényelmesebb pózban hamar elnyomja őt az álom.
- Ez igaz. Ideje, hogy végre
valamiért ő feleljen - dörmögött a férfi álmosságtól rekedtes hangon.
Yifan szülei aggódó és szeretetteljes
emberek voltak, akik az évek során igyekeztek fiúkat mindentől megóvni, amitől
csak lehetett. Ha gond adódott, Jong mindent
elintézett fia helyett, s ugyanígy tett édesanyja, Zitong is, legyen szó
mosásról, reggelikészítésről vagy akár bevásárlásról. S ez végül odáig
vezetett, hogy Yifan élete csupán a boldog, szép és gondtalan dolgokra
korlátozódott.
A szülők másnap azonnali hatállyal
menesztették Rourou-t a nappaliból, így harmadik estéjét a kis állat az emeleti
fürdőben töltötte, Yifan szobájának tőszomszédságában.
Mikor a fiú végre újra ágyba került, már
majdnem öt óra volt. Szerencséjére mindig is jó alvókával rendelkezett, így nem
esett nehezére perceken belül ismételten elszenderedni...
A fekete hajú mosolyogva tekintett
fel a noteszból, s elgondolkodva figyelte halkan szuszogó párját, kinek kócos, búzaszőke
fürtjei a párnahuzatra simultak. A ifjú némán figyelte alvó társa hosszú, dús
szempilláit, melyek időnként kissé megrezzentek, s vastag ajkai halványan
csillantak meg a sötétségbe borult szobában.
A virrasztó számára már megszokott
volt, hogy ő maga sosem tudott hajnali egy előtt elaludni, rossz megszokás volt
ez számára. Bezzeg Yifan úgy elterült most is, mint akit fejbe vertek. Az óra
éjfélt mutatott, de ő mégsem tudta abbahagyni az írást, most, hogy oly’ régen
elveszettnek hitt ihlete végre visszatalált hozzá.
A konyha álmos levegőjét lassan
kezdte átjárni a feketekávé életerőt sugárzó aromája. A hívogató illatfelhő
lassan kúszott fel az emeletre. Jong jókedvűen fütyörészve sétált a konyha
felé, miközben gondtalanul igazgatta élénkpiros nyakkendőjét. Fekete lakkozott
cipője hangosan koppant az előtér pepita járólapjához, majd a konyhába érve könnyed
öleléssel üdvözölte nejét.
Zitong a lecsepegő kávét töltötte épp
apró, kék rózsákkal díszített fehér
porceláncsészékbe. Az asszony egyszerű farmert s egy vékony anyagú, lila blúzt
viselt ezen a reggelen, sötétbarna haja, melybe a kor egy-egy ősz szálat festett, kontyba kötve pihent feje tetején. Frizurájának mintegy ékeként pedig
egy ezüst pillangó lapult meg rendezett tincsei között.
- Sikerült végre kialudnod magad,
szívem? - mosolyodott el a nő, s az egyik csészét férje kezébe helyezte, aki
azon melegében, minden ízesítés nélkül húzta le az italt.
- Igen, remekül aludtam. - A férfi
arcán huncut mosollyal tekintett az emelet felé. - Vajon felébredt már? Nem fog
elkésni?
- Hagyd még kicsit aludni, ha olyan
éjszakája volt, mint nekünk tegnap, akkor nem aludhatott valami sokat. - Zitong
arca együtt érző, halvány mosolyba rendeződött, miközben nekiállt a szendvicsek
elkészítésének.
- Azért csak fel kéne kelteni azt a
gyereket… - somfordált a lépcső felé Jong, kiben örökké rosszaságra kész
gyermeki szív dobogott.
- Olyan vagy, mint egy kölyök -
nevetett fel a nő, majd határozott, mégis kedves hangon kiáltott fel. - Yifan!
Ki az ágyból! El fogsz késni! - Néhány perccel később egy óriás gyűrött árnyéka
hajtogatta le magát a lépcsőn. Minden lépését háromszor meggondolta, s
igyekezett nem rálépni a lába körül boldogan rohangászó kiskutyára.
- Jó reggelt napsugaram - mosolyodott
el édesanyja, s megsimogatta a mellette megálló fiú arcát, kinek vonásaiban
önmagát vélte felfedezni. Wu Yifan ugyanis rettenetesen hasonlított gyönyörű
édesanyjára, ugyanazok az igéző, mélybarna szemek uralták hosszúkás arcát,
szinte az utolsó ívükig egyező ajkaik is jellegzetesek voltak. Egyedül a nő
apró, hegyes orrát nem örökölte a fiú, ki most hatalmasat ásítva támaszkodott
meg a pulton.
- Hogy aludtál, fiam? - vigyorodott
el Jong. Nem akart ő kárörvendő lenni, de fia álmatag arca rendkívüli módon
szórakoztatta őt.
- Kérek... Kávét...- nyögött fel a
fiú, s a lefőzött fekete felkeresésére indult.
- Ho-ho, nem felejtettél el valamit?
- Apja arcára meglepő komolyság ült. - Előbb etesd meg az állatot, csak utána
jössz te.
- Ez nem vicces - sápadt el még jobban a fiú, s mivel amúgy sem volt
valami jó passzban, megjelenésében egyre inkább emlékeztetett egy kifestőkönyv
színezésre váró figurájára.
- Nem is viccnek szántam - nyomta a kutyakaját Jong fia kezébe, majd
mosolyogva simogatta meg a csillogó szemmel várakozó állatkát, ki sűrű farokcsóválásokkal
jelezte, hogy teljes mértékig egyetért az imént elhangzott intelmekkel.
A fiú kelletlenül lépett Rourou tálkájához, és teletöltötte azt apró,
különböző színekben tetszelgő, ropogós falatkákkal. A kiskutya birtokolta
mindazt a lelkesedést, ami Yifanból hiányzott ezen a reggelen, s mohón csapott
le az ételre. Így egészült ki a konyha reggeli nyüzsgésének háttérzaja halk,
ropogtató hangokkal. A családfő helyeslően bólintott, és megsimogatta fia kócos
fürtjeit.
- Jók legyetek, én elindulok - köszönt el feleségétől is egy meghitt
öleléssel, majd magához vette a neki elkészített szendvicseket, vállára kanyarította szépen vasalt zakóját. Megigazította
dérülő barkóját és kerek arcával harmonizáló szemüvegét, majd sietve el is
hagyta a konyhát, s rövidesen a tompa ajtócsapódás jelezte, hogy a házat is.
- Hosszú napod lesz ma? - tekintett Zitong mosolyogva fiára, illetve csak
tekintett volna, ugyanis Yifan teste meglepő módon valahol a hűtőben rejtezett.
Az asszony egy pillanatra eltűnődött, hogy vajon, hogyan képes kétméteres fia
félig eltűnni a fridzsiderben. - No jól van, csukd már be az ajtaját, mert le
fog olvadni, te melák - unta meg anyja a céltalan múzeumlátogatást, s eltolta a
hűtő elől a félig alvó óriást. - Mit ennél? - kérdezte csípőre tett kézzel az
asszony.
- Valami szendvicset… Mondjuk sonkásat - tette hozzá a fiú, mert látta édesanyján,
hogy nem elégedett ezzel a válasszal. - Kérek bele retket is...- adott könnyed
puszit az elmosolyodó nő halvány levendulaillatot árasztó arcára.
Tao fájó csuklóját nyomkodva
pillantott az órájára, ami már hajnali kettőt mutatott. Nagyot ásított, majd lassan
becsukta a füzetet, melybe történetüket kezdte írni, s leoltotta a kis asztali
lámpát. Hátát megropogtatva nyújtózkodott ki; teste teljesen az írás áldozatává
vált, minden porcikája elmacskásodott és sajgott, de különösen a keze, melynek
ujjbegyei tintától kékelltek.
A hirtelen elsötétedett szobában árnyként
közlekedett, s ruháitól megszabadulva bújt vissza nesztelenül az ágyban
hortyogó kedvese mellé.
Szia :D
VálaszTörlésAnnyira imádlak, amiért elkezdted írni ezt a történetet. *0*
A Tao által leírt részek szerintem iszonyatosan aranyosak voltak kezdve a kiskutyussal való találkozástól. :D Oh, és tetszik Jong bácsi karaktere is, nagyon pimasz. :D
Siess a következővel! ><
Szia!
TörlésNehezen ment, de végül csak rávettél egy TaoRisra :) Igyekszem számodra is élvezhetően alakítani a történetet!
Köszönöm, hogy írtál!
X.
Sziaa.~
VálaszTörlésBe kell vallanom, hogy engem meglepett, miszerint Tao irja meg a kozos tortenetuket. Egyreszt ezt belole nehezen nezem ki a szeleburdisaga es a nemtorodomsege miatt, amit olykor eleg nyiltan a rajongok orrara kot. Szoval nem meglepo, hogy en az elejen Taot kepzeltem az agyba, s Yifant a szekbe. Utana ujra is olvastam inkabb a jelenetet meg egyszer. Tenyleg nem tagadom, Taotol elkepeszto nehez ilyen irasmodot elfogadni, belole inkabb az "ezt is kihuzom meg azt is, csak mert miert ne, a lap ugy legalabb ki van diszitve" hozzaallasban jeleskedne. De persze, a tortenet adja a karakter szemelyiseget, s nem a valos szemely.
Sok mindent meg nem tudnek arrol mondani, hogy mennyire fogom tepni a hajamat Yifan karakteretol, de ismersz, toled meg a baekyeol is olvashato volt, szoval ezt sem fogom felbehagyni, ha esetleg nem tudok Yifan szemelyisege felett eltekinteni.
A szulok bemutatasa tetszik, bar ki tudja, lehet, Tao nem ismeri elegge Yifan szuleit, hahaha.
Orulok, hogy vegul sikerult felraknod az elso fejezetet, de remelem, hogy nem havi egyszer fogsz vele jelentkezni. Kivancsian varom a folytatast!
Sumire
Szia!
TörlésElőször is köszönöm, hogy időt szakítottál rá, és elolvastad! És hogy még írtál is nekem.Mindkét fiú személyisége más lesz, mint amit a közszerepléseik alapján esetlegesen feltételezhetünk róluk. Tao egy melankolikusabb, elvontabb karakter lesz, aki gyakorlatilag Yifan inverzét jeleníti meg, de ő majd csak később fog megjelenni a történetben. Yifan pedig egy kevésbé komoly és összeszedett figura lesz. Nem akarok hülyét csinálni belőle, mielőtt megijedtek, de nem fognak tőle nagyobb messze állni a nevetségesség elemei időnként. Mivel most azt gyakorlom, hogy ne kapkodjam el a történetet, így nem ígérek gyors folytatást, nekem 2-3 hét kell egy-egy fejezethez, ha sürgetem csak a minőség rovására megy... Tao ismeri Yifan szüleit nagyon is, a jelen síkjában már, de persze minden ki fog derülni majd szépen lassan. Nagy fordulatokra nem kell számítani, ez olyan tipikus slice of life történet lesz. Igyekszem benne kigyakorolni a gyengeségeimet :)
Puszi
Xiumaru
Sziia.^^
VálaszTörlésMostanában nem nagyon volt idom olvasni, pedig erre már kíváncsi voltam.
Első körben nekem is sikerült benéznem a szereposztást, amitől nem kicsit hőkőltem utána vissza.><
Kifejezetten aranyos lett a maga módján. Leginkább Yifan karaktere fogott meg és a szüleivel való kapcsolata.(:
Tao számomra így jelenleg még elég abszurd és nem tudok mit kezdeni vele, de idővel majd hozzászokok.
Nagyon érdekel, hogy mit fogsz kihozni belőle.:) Várom a folytatást!
Ai
Szia!
VálaszTörlésIgen Tao karaktere kicsit más lesz, mint azt sokatok elképzelné róla, de én szeretem őt olyannak, amilyen itt is lesz. Róla sokáig nem nagyon lesz szó, illetve de, de nem annyi mint később. Mindkét fiú esetében a személyiségváltpzáson lesz a hangsúly így nyílvám kell egy kezdeti állapot. :) Yifan azért nem lesz mindig ilyen kis nyomi:) köszönöm, hogy írtál.